Tegnap egy szülinapot ünnepeltünk.

Négyen lányok egy eldugott kis faházban.

Néhány órának indult, végül spontán másnap reggelig tartó esemény lett belőle.
A kép ekkor készült, ébredés után.

Már amikor elindultunk, mondtam, hogy érzem, hogy erre az estére nagyon sokáig emlékezni fogunk mindannyian.

Étterembe akartunk menni, de későn tudtunk csak találkozni, meg aztán jött ‘kimitholesziknemeszikmegavirus’, végül arra jutottunk, hogy igazából nem enni, csak találkozni szeretnénk, azt meg máshol is lehet. Így esett végül a kis hétvégi faházra a választás, az újra, amiben annyi lélek, szeretet, munka, sírás, hit és kitartás volt, hogy ő, a szülinapos boldog tulajdonosa legyen. Egyfajta házavató is volt ez, akkor még nem tudtuk.

Egy nagyon régi, nagyon lomos-pókhálós-nemtrendi-régibútoros ház, ami majd egyszer nagyon hangulatos lesz, most lelkesedés van benne leginkább. "Csak gyorsan felugrunk néhány mécsessel, gyertyafénynél szülinapot ünnepelni milyen jó lesz. Jó, kosz van, rendetlenség meg a fűtés is idő míg elindul és addig kabátban dermedünk, de most mindez nem számít, együtt vagyunk."

Aztán ahogy a díszek felkerültek, a mécsesek kigyúltak, a kályha beizzott, úgy lett egyre otthonosabb, kedvesebb, a beszéd egyre oldottabb.

Négyen, nők.

Mind teljesen mások voltunk, más élettel, más álmokkal, más kihívásokkal, más lélekkel.

Nők voltunk, ez volt a közös bennünk.

Ismerős és alig ismerős kapcsolatban egymással, de meghitten, oldottan tudtunk önmagunk lenni.
Értékítélet nélkül csak meghallgatni a másikat, rácsodálkozni, elmerengeni, az életeket és sorsokat úgy összehasonlítani, hogy nincs jó meg rossz, csak sorsok vannak.
Döntések, utak, választások és eredmények. Mások. Néhány nehéz, de tanultunk belőle.

Négyen nők, egy faházban.

Beszélgettünk.
A múltról sokat.
Gyerekkorról.
Mi miért alakult így, mi lett volna ha...
Most vajon milyen választások és milyen következmények vannak.
Majd évek múlva tán, egy faházban megint visszamerengünk.

Már pirkadt, csiripeltek a madarak, mikor elaludtunk. A mélyzöld fenyő illata, a roppanó levegő, a csend vett körül minket, mikor álomba merültünk.

A lelassulás, a befelé figyelés női minőség.

Otthon lenni számomra a legfeltöltőbb kikapcsolódás - önmagammal lenni, önmagamban lenni, befelé figyelni.

Talán most erre is lehetőségünk lesz az elkövetkezendő időszakban.

Megtalálni magunkban azt, ami ott belül van.
Előhozni.

Nem ‘csinálni’, hanem megtanulni ‘nemcsinálni’.

Csak létezni.

(Ha nem baj, nem vágyom kommentekre.
Csak szerettem volna megosztani veletek.)

https://index.hu/…/14/otthon_maradas_nyugalom_tarr_hajnalka/