Úgy nyolc évvel ezelőtt hallottam először a történetet.

Mélyen érintett, sok mindent átgondoltam, majd átértékeltem ezután.

Mi a jó?

Mi a rossz?

Most úgy gondolom, hogy érzések vannak.

Megélések vannak. Mindenkinek más. Történések vannak, és azokra adott reakcióink. Meg véleményünk. Az van, mindig van. Együgyűnek tartjuk az embert, akinek nincsen, pedig milyen bölcs dolog....

Mikor rákerestem, rájöttem, hogy mindenki máshogy idézi, ismeretlen a szerző. Úgyhogy jobb híján következzék az én szavaimmal megírt verzió.

Élt a faluban egy szegény öregember. Ő nem így érezte ugyan magát, nagyon is jól eléldegélt. Szerényen, de békésen. Volt egy lova. Ez volt minden vagyona. A szomszédok irigyelték is miatta, hogy milyen jó neki. Mondták, hogy adja el, abból lenne egy kis pénze rendesebb életre. De a ló barát volt inkább az öregembernek, egy társ, szentimentális érzések fűzték hozzá, így esze ágában sem volt eladni.

Egyik nap a ló elvándorolt. Egyszer csak elment, és nem jött vissza. Még sosem csinált ilyet, de most megtörtént. A szomszédok mondták is az öregembernek, hogy nézze meg mennyire rossz most neki, legalább lett volna pénze, ha eladja. 

Jó-e? Rossz-e? Nem tudhatjuk. A ló elment, ennyit tudunk-válaszolta az öreg.

A szomszédok persze csak legyintettek rá, mint mindig, dilis ez a vénember, mondogatták a háta mögött.

Egyik nap a ló visszajött. Csak úgy, magától. Mintha mi sem történt volna. És lám, mi történt. Hozott magával még négy vadlovat. A lovak maradtak, nem mentek ezután sehová sem biza’, hazaértek.

Ekkor megint jöttek a szomszédok, körbe járt a híre a faluban a történteknek. ‘Csoda történt!’-lelkendeztek, és megint irigyelték az öreget, hogy mekkora szerencse történt vele-hát kivel történik ilyen, mennyire jó már neki? Most aztán igazán eladhatja a lovakat, gazdag lesz belőle.

Jó-e? Rossz-e? Nem tudhatjuk. A ló visszajött, és hozott magával másik 4 lovat, ennyit tudunk-válaszolta az öreg.

A lovakat nem adta el, kedvesnek tartotta, ahogy ott futkároznak boldogan a mezőkön. Eléldegél ő szerényen továbbra is.

A szomszédok persze ismét csak legyintettek, ‘hát kattant ez, még a szerencséjének sem tud örülni’-mondták a háta mögött.

Az öregembernek volt egy fia is. Egyik nap kilovagolt, és eltörte a lábát. Hónapokig ágyban kell feküdnie, egy lépést sem mehet-mondta az orvos.

Mikor híre kelt a faluban, a szomszédok keserédesen sajnálkoztak. Nna, a dilis ember, befogadott vadlovakat, most meg mekkora balszerencse érte, még a fia sem tud segíteni neki a megélhetésében, és az ő segítségére szorul. Rossz lehet neki, de megérdemli, ők mondták, hogy adja el a lovakat.

Jó-e? Rossz-e? Nem tudhatjuk. A fiam leesett a lóról, és eltörte a lábát, ennyit tudunk-gondolta magában az öreg.

Aztán a háború tört ki, a falu minden férfiemberét besorozták. Kivéve az öreg fiát, az használhatatlan volt katonának, így otthon maradhatott...

Jó-e? Rossz-e? Nem tudhatjuk....

A történet tetszőlegesen folytatható :)

Van-e konklúzió?

Az mindig más mindenki számára. És ez nem csak emberenként változik, de mi saját magunk is máshogy viszonyulunk a történésekhez az életünkben, ha visszanézünk. Máshogy látjuk akkor, amikor történik, majd hónapokkal, évekkel, évtizedekkel később.

És ez persze így van jól, hogy a ‘teljes képet’ (ha van egyáltalán ilyen), azt később látjuk meg, később értjük meg általában.

Számomra ez a történet azt jelenti, hogy a legbölcsebb dolog sztoikus nyugalommal tekinteni életünk történéseire, melyeket nem tudunk irányítani vagy befolyásolni.

Ehhez persze gyakorlás kell, kétségtelen. 

Milyen csodálatos időket élünk most, éppenhogy fantasztikus alkalom ez a gyakorlásra, nemdebár... ;)

A másik értelmezése számomra, hogy soha ne irigyelj senkit.

Sosem láthatod a teljes képet. Ha beszélgetsz másokkal, ha van rá lehetőséged, akkor betekintést nyerhetsz mélyebb részletekbe az életéről. Ez szentség, amit illik tiszteletben tartani, ha a másik megoszt valamit az életéből rólunk. Véleményünk ugyan lehet, de minek az. Figyelmünk legyen inkább. Mit jelent számomra figyelni? Nem csak arra figyelek amit mond, hanem ahogy mondja. Olyan kérdéseket teszek fel, mely azt segít feltárni ő miért gondolja ezt meg azt, ő hogyan érzi magát ezzel kapcsolatban, ő mit gondol róla. Ez a lényeg. Én meg hallgatok, és ahelyett, hogy az én skálámon próbálnám értékelni az ő életét, összehasonlítom a enyémmel-vajon én hogy döntöttem volna az ő helyében? És miért? Számomra mi a tanulság belőle? Az én életemben vannak hasonlóságok? Mi az? Változtatnék rajta, ha tudnék? Ha nem tudok, vajon biztosan nem tudok, vagy csak nem akarom vállalni az áldozatot? És máris rólam is szól az ő története...mindannyiunk élete mindenki máséban jelen van. 

Emlekezzünk, amikor másokról ítéletet mondunk, azt valójában magunkról mondjuk. Másra mutatva, három ujjam magam felé áll.

Ezekben a kihívásokkal teli időkben csodálatos alkalmunk van elindulni befelé, önmagunkba. 

Jó-e? Rossz-e? Nem tudhatjuk...